BUDDHA TÁVOZÁSA OTTHONÁBÓL 
        [NIDÁNAKATHÁ II.]
Egy napon a Bódhiszattvának  kedve támadt kikocsikázni a palotája melletti parkba. Hívatta kocsisát, szólt  neki: 
          - Fogj be a kocsiba! 
          - Igen, uram - válaszolta  engedelmesen. Minden ékességgel felékesítette a legszebbik, pompás kocsit,  befogott négy, lótuszszirom színű fehér paripát, és jelentkezett a  Bódhiszattvánál. A Bódhiszattva felült az istenek hintóihoz hasonló kocsira, és  elindult a parkba. 
          - Elérkezett Sziddhattha  királyfi megvilágosodásának ideje, mutassunk neki jelet! - szóltak az istenek.  Egy istenfiút átváltoztattak vénségtől roskatag, csorba fogú, ősz hajú,  görnyedt, botorkáló, botra támaszkodó, reszketeg aggastyánná, és elébe küldték.  A Bódhiszattva és kocsisa megpillantotta. Ekkor a Bódhiszattva - a  Mahápadána-szuttában megőrzött hagyomány szerint - megkérdezte kocsisától:  
          - Kedvesem, ki ez az  ember? A haja sem olyan, mint másnak! 
          Amikor a választ  meghallotta, összeszorult a szíve: 
          - Óh jaj, átkozott a  születés, ha a megszületőnek az öregséget is meg kell ismernie! 
          Megfordult, és visszatért  palotájába. A király megkérdezte: 
          - Mi történt, hogy fiam  ilyen hamar visszafordult? 
          - Roskatag aggastyánt  látott, felség, roskatag aggastyánt látott, és remeteségbe fog vonulni -  szóltak. 
          - Miért akartok megölni?  Tüstént rendezzetek fiamnak színjátékokat! Ha szórakozásokban leli kedvét, nem  gondol a remeteségre - szólt a király, és megerősítette az őrséget. Minden  irányban fél mérföldenként őrszemeket állított. 
          Egy napon ismét kiment a  parkba a Bódhiszattva. Megpillantott egy beteget, akit az istenek varázsoltak  elé. Érdeklődött, mint előzőleg. Összeszorult szívvel fordult vissza, és bement  a palotába. A király tudakozódott, s ismét az említett módon rendelkezett.  Megerősítette az őrséget, minden háromnegyed mérföldre őrszemeket állított. 
          Ezután egy napon ismét  kiment a parkba a Bódhiszattva. Megpillantott egy halottat, akit az istenek  varázsoltak elé. Érdeklődött, mint előzőleg. Összeszorult szívvel fordult  vissza, és bement a palotába. A király tudakozódott, s ismét az említett módon  rendelkezett. Megerősítette az őrséget, minden mérföldre őrszemeket állított. 
          Ezután egy napon ismét  kiment a parkba a Bódhiszattva. Megpillantott egy remetét, egyszerű ruhában,  hagyományos öltözetében, akit az istenek varázsoltak elé. Megkérdezte  kocsisától: 
          - Kedvesem, ki ez az  ember? 
          Bár a kocsis a Buddha  fellépése előtt nem volt tisztában a remeteséggel és a remeteség érdemével, az  istenek sugallatára így válaszolt: 
          - Felség, ez remete - és  kifejtette a remeteség érdemét. 
          A Bódhiszattvában  feltámadt az érdeklődés a remeteség iránt, és azon a napon a parkban maradt. 
          ................................................................................................................................................. 
           Ebben az időben történt,  hogy Szuddhódana mahárádzsa értesült róla, hogy [menye,] Ráhula anyja, fiat  szült. 
          - Közöljétek az örömhírt fiammal! - adta ki a  parancsot. 
          Amikor a Bódhiszattva meghallotta, így szólt: 
          - Ráhula született, bilincsem született! 
          A király megérdeklődte: 
          - Mit mondott a fiam? 
          Fia szavait meghallva, így szólt: 
          - Nos, akkor mostantól fogva legyen unokám  neve Ráhula! 
          Ebben az időben történt, hogy egy Kiszágótamí  nevű, nemes származású hölgy palotája tetőteraszáról csodálta a várost  körbejáró Bódhiszattva szépségét és méltóságát, s gyönyörűségében és  lelkesedésében ezt a kinyilatkoztatást tette: 
          Boldog az apja és anyja, akiknek ő a  gyermekük, 
          és az az asszony is boldog, akinek ő a hitvese. 
          Ennek hallatán a Bódhiszattva így  gondolkozott: 
          - Ez a nő azt mondja, hogy e szép külső  láttára megnyugszik az anya szíve, megnyugszik az apa szíve, megnyugszik a  hitves szíve. De vajon minek kell elnyugodnia ahhoz, hogy saját szívem is  megnyugodjék? 
          Ekkor  vágyaktól megcsömörlött lelkében ez a gondolat támadt: 
          - A szenvedélyek tüzének elnyugodtával  nyugalom támad, a bűnök tüzének és balgaság tüzének elnyugodtával nyugalom  támad, gőg és tévhitek elnyugodtával, minden vágy és kín elnyugodtával nyugalom  támad. Ettől a nőtől bölcs tanítást tanultam. Hiszen én megnyugvást keresve  bolyongok. Most feladom a házban lakást; elmegyek, remeteségbe távozom, hogy  megnyugvást találjak. Ennek a nőnek pedig ezzel a fizetséggel fizetek  tanításáért. 
          Ekkor leakasztotta  nyakából százezret érő gyöngyfüzérét, és odaküldte Kiszágótamínak. Annak lelkét  boldogság töltötte el: 
          - Sziddhattha királyfi ajándékot küld nekem,  mert szíve felém fordult! 
          A Bódhiszattva nagy pompával és fénnyel  visszatért palotájába, és lehevert fényes nyoszolyájára. Eközben köréje  sereglettek tündérleány szépségű, tánchoz és énekhez mesterien értő, minden  ékszerrel felékesített asszonyai. Különféle zeneszerszámokat fogtak kezükbe, és  tánccal, énekkel, zenével igyekeztek szórakoztatni. De a Bódhiszattva  vágyaktól megcsömörlött lelkének nem szerzett örömet sem tánc, sem semmi más,  és rövid időre elszenderedett. 
          - Akinek kedvéért táncba  és énekbe fogtunk, az álomba merült. Minek fárasszuk magunkat tovább? - szóltak  a nők, földre dobálták a kezükben tartott zeneszerszámokat, és lefeküdtek. Az  illatos olajjal töltött mécsesek kihamvadtak. A Bódhiszattva felébredt, felült  nyoszolyáján, és ültében végignézett az asszonyokon, amint zeneszerszámaikat  szanaszét dobálva aludtak. Egyesek szájából nyál folyt, testüket váladék  szennyezte be, egyesek fogukat csikorgatták, egyesek horkoltak, egyesek  álmukban beszéltek, egyesek szája tátva volt, egyesekről lecsúszott a ruha, és  fedetlenül hagyta takarandó testrészeiket. Visszataszító megjelenésük láttán  még inkább elment a kedve minden  gyönyörűségtől. Felékesített, díszes palotája,  Indra égi lakának hasonmása, olybá tűnt szemében, mintha szanaszét heverő  hullákkal borított dögtemető volna, és a lét minden formáját olyannak látta,  mintha lángokban álló ház volna. 
          - Ó jaj, minden undorító! Ó jaj, minden  visszataszító! - ejtette ki az igét, és végleg eltökélte, hogy remeteségbe  vonul. 
          - Még ma távoznom kell a nagy eltávozásra -  gondolta, felkelt fekhelyéről, az ajtóhoz lépett, és kiszólt: 
          - Ki van itt? 
          Fejét a küszöbre hajtva, ott feküdt kocsisa,  Cshanna. 
          - Én vagyok itt, uram, Cshanna - szólt. 
          - Még ma távozni akarok a nagy eltávozásra.  Nyergelj fel egy lovat! 
          - Igen, felség - szólt,  fogta a lószerszámot, kiment az istállóba, és az illatos olajjal telt mécsesek  fényénél megpillantotta a virághímes baldachin alatt, ékes hídláson álló  Kanthaka paripát. 
          - Ma ezt a lovat kell felnyergelnem -  gondolta, és Kanthakát nyergelte fel. A ló nyergelés közben észrevette: 
          - Ez a heveder igen szoros. Más napokon,  amikor a parkba mentünk sétalovaglásra, mintha nem is lett volna rajtam  heveder. Ma a nagy eltávozásra készül távozni rajtam gazdám! 
      Örvendezésében hangos  nyerítéssel nyerített fel. A hang az egész városon végigharsogott, az istenek  azonban elfojtották a hangot, és nem engedték, hogy valaki is meghallja. 
          A Bódhiszattva, miután Cshannának utasítást  adott, ezt gondolta: 
          - Közben megnézem fiamat. 
          Leszállt a kerevetről,  Ráhula anyjának lakosztályába ment, és kinyitotta a hálószoba ajtaját. A  hálószobában égett az illatos olajjal telt mécses. Ráhula anyja  jázminvirághímes takaróval borított nyoszolyáján aludt, kezét fia fején  nyugtatva. A Bódhiszattva a küszöbre lépett, megállt, elnézte őket: 
          - Ha elmozdítom a királyné kezét, és ölembe  veszem fiamat, a királyné felébred, és megnehezíti távozásomat. Majd ha Buddha  leszek, visszatérek, és megnézem őket. 
    Ezzel távozott a palotából.  |